Placebo-hatás, Nocebo-hatás
A hagyományos orvoslás nem veszi figyelembe az elme szerepét a gyógyítási folyamatban. A betegségek biológiai gyökerének nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint az érzéseknek, érzelmeknek valamint a pozitív-negatív lelkiállapotnak. Ma már azonban ez az idejétmúlt mechanisztikus szemlélet kezd megváltozni, hiszen egyre inkább bebizonyosodik, hogy a hagyományos orvoslás nem képes gyógyítani, csupán bizonyos tüneteket kezelni. A túlnyomó részben gyógyszeripari termékekre hagyatkozó hagyományos orvoslás nem igazán tud az olyan állapotokkal mit kezdeni, melyre nem tud valamilyen iparilag előállított terméket felírni. Teszi mindezt úgy, hogy a szer teljes szervezetre gyakorolt hatását – a mellékhatásokat is beleértve – a gyógyítás természetes velejáróként fogadja és fogadtatja el a beteggel.
Nagyon érdekes és elgondolkodtató, hogy az USA-ban a teljes orvosi képzés során a hallgatók mindössze 15 percet foglalkoznak a placebo hatással annak ellenére, hogy orvosok által végzett klinikai kísérletekkel bizonyított tény: az összes gyógyulás több mint egyharmada a placebo-hatásnak, azaz tulajdonképen a tudat hatásának köszönhető.
Ma már kezd egyre inkább elfogadottá válni az a nézet, hogy nem csak a gyógyulás, de az egészség és a betegség is egyfajta kognitív folyamatként értelmezhető. Tehát minden rendellenesség, mely az egészség megszűnéséhez vezet, pszichoszomatikus olyan értelemben, hogy az elme és a test folyamatos kölcsönhatása jelen van mindennapi életünkben. Ebben az értelemben az egészség nem a tökéletes jólét statikus állapota, hanem tulajdonképpen szubjektív tapasztalat, mely a szervezet reakcióját tükrözi a környezeti kihívásokra. Ezek a szubjektív állapotok sokszor nem választhatók el éles határral egymástól. Rendszerszemlélettel tekintve inkább egy folyamat, mely extrém esetben egy másik folyamatba – betegségbe – is átmehet.
Betegségeink lehetnek fizikai, mentális vagy éppen szociális rendellenességek. Ilyen értelemben azonban a betegség hagyományos orvoslás általi mechanisztikus kezelése vagy gyógyítása nem feltétlenül teszi egészségessé a pácienst. Ugyanis, ha egy adott betegségbe „menekülést” hatékonyan gátol az orvosi kezelés, de a kiváltó stressz nem szűnik meg az ember életében, akkor ez oda vezethet, hogy a betegség egy másik területre vált át. Fizikai tünet esetében más testrészre, esetleg más mentális betegségre vagy viselkedési zavarra.
Kevésbé ismert tény, hogy a gyógyszergyárak is előszeretettel alkalmazzák a placebo hatást kontrollként a gyógyszereik hatékonyságának mérésére, melynek során készítményeik nem minden esetben szárnyalják túl eredményességben a placebo szereket. Bizony számos esetben a kifejlesztett gyógyszer hatékonysága a placebo szerhez képest elenyésző, mégis forgalomba kerülnek ilyen szerek, melyek mellékhatásaikat tekintve tulajdonképpen károsabbak, mintha csupán az agyunkban önmagában dolgozna a hatékonysággal kapcsolatos elvárás, azaz a placebo!
A placebo (latin kifejezés, jelentése „tetszeni fogok”) egy gyógyszertanilag inaktív, azaz semleges anyag, melyet kontrollként használnak klinikai kísérletek során. A placebo képes pozitív egészségügyi hatást gyakorolni bizonyos beteg egyénekre – különös módon nem csak akkor, ha nem tudják, hogy inaktív anyagot kaptak, és azt hiszik, hogy az valódi gyógyszer, hanem akkor is, ha pontosan tisztában voltak a kísérlettel (lásd még: Az első nyílt címkés placebo kísérlet). A hatásmechanizmusa a következő: bizonyos emberek elemzés nélkül elfogadják, hisznek benne, és átadják magukat a gondolatnak, hogy meggyógyulnak vagy éppen csökkennek a tüneteik a kapott anyagtól. Amikor így tesznek, a vegetatív idegrendszer valójában úgy kezd el programozni, hogy az pontosan azokat a kémiai anyagokat hozza létre szervezetükben, amelyek megfelelnek annak a gyógyszernek vagy kezelésnek, amiről úgy gondolják az alanyok, hogy éppen megkapták azt. A kísérletek során bizonyos fájdalomcsillapítók és antidepresszánssok esetében, melyek szedését leállították és a továbbiakban placeboval helyettesítették, kimutathatóan ugyanazt a molekulát „gyártotta” le a szervezet, melyet a gyógyszer is tartalmazott. Tehát a placebo hatás arról szól, hogy az elme képes befolyásolni az egészségi állapotot. Vagyis ha azt gondoljuk, hogy egy bizonyos gyógyszer meg fog gyógyítani, akkor az elme elfogadja ezt a varázsképességet, és meggyógyít bennünket a szer. Még akkor is, ha az nem volt más, mint egyszerű cukor tabletta vagy sóoldat. Testünk tehát rendelkezik egy veleszületett intelligenciával, mely képessé tesz bennünket arra, hogy természetes gyógyító vegyületeket állítson elő. Ma már számos kísérlet bizonyítja, hogy testünk az agyunk segítségével valóban képes olyan biológiai vegyületeket előállítani, melyek gyógyhatással bírnak. Megvédenek a fájdalomtól, segítik az alvást, erősítik az immunrendszert, jobb kedvre derítenek vagy éppen szerelemre lobbantanak. A hatásmechanizmus működését, illetve annak legkorszerűbb diagnosztikai vizsgálati eredményeit Dr. Joe Dispenza „A placebo te magad légy!” című könyvében kimerítő részletességgel tárgyalja.
Dr. Fabrizio Benedetti szerint számos különböző placebo-válasz létezik. Különféle célok elérése érdekében más és más placebo kezelést érdemes használni. Amennyiben a cél a hormonkiválasztás vagy az immunrendszer működésének megváltoztatása az asszociatív memória által (azaz a tudattalan fiziológiai válaszreakciók módosítása által), akkor a kondicionálás működik. Ha viszont a cél a fájdalom csillapítása vagy a depresszió csökkentése, tehát egy tudatosabb válaszreakció kiváltása, akkor az egyszerű sugalmazás vagy az előzetes várakozás technikája válik be.
Egy másik lehetséges módja a placebo kísérleteknek, mikor nem valóságos műtéten esnek át a páciensek, akik azt hiszik, hogy sebészi beavatkozás alanyai voltak. Az 1950-es években két kutatócsoport két különböző kórházban a valóságos és a placebo műtétek hatékonyságát kívánta megvizsgálni. Az intézményekben két csoportba osztották az angina műtétre váró betegeket, de csak az egyik csoport tagjain végezték el a beavatkozást. Azt tapasztalták, hogy a valódi műtéten átesettek 67%-a számolt be a fájdalmainak csökkenéséről, míg az álműtéten átesettek 83%-a érezte magát jobban a beavatkozás után.
1996-ban Dr. Bruce Moseley ortopéd sebész, aki artroszkópos műtéteket végzett térdcsont ízületi gyulladásban szenvedő betegeken, egy tanulmányban tette közzé ezirányú tapasztalatait. Egy tíz önkéntesből álló csoporton végzett kísérlet során kettő esetében szöveteltávolításos beavatkozást, három esetében artroszkópos öblítést végzett, és ötükön csupán egy bemetszést ejtett, majd összevarrta a sebet, tehát semmilyen egyéb beavatkozást nem végzett. A tanulmány szerint mégis mind a tíz beteg jobb mozgékonyságról és kevesebb fájdalomról számolt be. Az utókövetés során fél év múlva ugyanezekről az eredményekről számoltak be a páciensek. Hat évvel az álműtétet követően két férfi továbbra is megerősítette, hogy normálisan tudnak járni és nincsenek fájdalmaik. Azt állították, hogy most meg tudnak csinálni számos olyan hétköznapi tevékenységet, melyekre a műtét előtt nem voltak képesek. A kísérlet sikerén felbátorodva Dr. Moseley 2002-ben 180 olyan betegről számolt be, akiknek állapotát két éven át figyelemmel kísérte. Az első kísérletnek megfelelően ez esetben is három csoportra osztotta őket mielőtt a beavatkozásokról és az álműtétekről döntött. Ezúttal sem volt jelentős különbség a javulás mértékében azok között, akik valódi operáción, és akik a placebo műtéten estek át.
Meglepő módon a palcebo mechanizmus akkor is működik, ha az alanyok pontosan tudják, hogy csak semleges anyagot kapnak. A harvardi egyetem kutatója, Ted Kaptchuk egyik tanulmányában kimutatta, hogy olyan súlyos betegség, mint az irritábilis bél-szindróma kezelésében is hatásos lehet a placebo, még akkor is, ha a páciensek egy jól látható „placebotabletta” feliratú dobozból vettek be pirulákat. Ezen felül világosan elmagyarázták számukra, hogy a dobozban közömbös hatóanyag tartalmú cukortabletta van. Három hét után mégis kétszer akkora mértékben csökkentek a csoport tünetei, mint a kontroll csoportnak, akik semmilyen tablettát nem kaptak.
Létezik azonban egy fogalom, melyről méltatlanul keveset beszélünk. Ez a nocebo-hatás, (nocebo szintén latin kifejezés, jelentése „ártani fogok”) melyet negatív érzelmek és gondolatok táplálnak. Ilyenek lehetnek egy gyógyszer kísérlet mellékhatásaiként hirdetett negatív hatások. Tehát ha a tesztalanyok számítanak káros mellékhatásokra, akkor is jelentkezik náluk ilyen hatás, ha nem is az aktív hatóanyagot kapták meg!
A negatív gondolatok nemcsak megbetegíthetik a testet, de meg is ölhetik azt. Ugyanakkora ereje van és ugyanaz a hatásmechanizmusa, mint a pozitív irányú placebo-hatásnak, csak azzal ellentétes irányú. Etikai okokból a nocebo hatással kapcsolatosan sokkal kevesebb kísérlet zajlik, mint a placebo hatással kapcsolatosan, de tény, hogy bizonyítható hatása van. Carole Butler és Andrew Steptoe 1986-os asztmás betegek attól függően reagáltak egy placebot tartalmazó aeroszolos kezelésre, hogy az a betegtájékoztatón hörgőtágítóként vagy hörgőszűkítőként volt feltüntetve. Az inhalátorban azonban mindkét esetben csupán tiszta vízpára volt. Az eredmény megdöbbentő. Akik hörgőtágító hatásra számítottak, jobban érezték magukat, míg, akik hörgőszűkítőnek gondolták a szert, azok légzése nehézkessé vált, és sokkal rosszabbnak írták le állapotukat, mint a szer használatát megelőzően. A tesztalanyok 48%-a asztmás tüneteket produkált, míg 30%-uk asztmás rohamot kapott.
1962-ben egy másik nocebo kísérletet végeztek szömörcére rendkívül allergiásan reagáló gyerekeken Japánban. A kutatók szömörcelevéllel dörzsölték be az alanyok egyik karját, de azt mondták, hogy ez a levél ártalmatlan. Kontrollként a másik karjukat ártalmatlan növénnyel dörzsölték be, de azt mondták, hogy az szömörce levél. Az összes gyereknek kipirosodott az a karja, amelyiket a szömörcének hitt, de ártalmatlan növénnyel dörzsölték. A 13-ból 11 gyerek esetében nem jelentkezett bőrpír ott, ahol az allergén szömörce levél ért a bőrükhöz. A gyerekek tehát pusztán gondolataik megváltoztatásával képesek voltak irányítani fiziológiai folyamataikat. A kísérlettel bizonyítottá vált, hogy a gondolat nagyobb hatást képes kifejteni a testre, mint a valós fizikai környezet, mellyel érintkezik. Ezzel új tudományterület született, a pszicho-neuro-immunológia, amely a gondolatok és érzelmek immunrendszerre gyakorolt hatását vizsgálja.
A noceboról szerzett tudásunk alapján fel kell tennünk magunknak a kérdést: Vajon azért kapjuk el az influenzát télen, mert lépten-nyomon az oltás feltétlen beadására figyelmeztető üzenetekkel bombáznak bennünket? Jól tudjuk, hogyan hatnak ránk a reklámok, melyek a betegség legyőzésére szolgáló gyógyszereket és az elkerülhetetlen megbetegedést ismételgetik nap mint nap az esti film reklámszünetében. Valóban félünk attól, hogy bármikor elkaphatjuk a kórt és ágynak dőlhetünk a betegségtől? Lehetséges, hogy önbeteljesítő jóslatként irányulnak ránk ezek a hatások, melyek alapján a vegetatív idegrendszer, a test tudat alatti - a tudatos éberségi szint alatt működő - szervrendszere megteremti a betegséget, ahogyan a gyerekek is megteremtették a szömörcés kísérletben? Dr. Joe Dispenza szerint igen. Véleménye szerint a kondícionálás tudatalatti belső változásokat okoz a testben a múltból származó emlékek alapján az előzetes várakozások szerint, mígnem az előre várt eredmények be nem következnek.
Kutatások szerint mindennapi gondolataink mintegy 70 %-a negatív. Felmerül a kérdés, hogy ha a betegségekből való gyógyulások minimum egyharmadánál a placebo mechanizmusa alapján történő pozitív előfeszítés fordítja jobbra a beteg állapotát, akkor a negatív előfeszítés és a nocebo mechanizmusa hány betegségért lehet felelős?
Ha érdekesnek találta a cikket, keresgéljen tovább a témában!
