Az ÉN az álarc mögött, avagy ki vagyok én?

„....Színház az egész világ, 
és színész benne minden férfi és nő”

Shakespeare

 

Az ÉN az álarc mögött, avagy ki vagyok én?

Honlapunkon több ízben is cikkeztünk a tudatalatti mintákról, és mutattuk be, hogy e minták és programok milyen nagymértékben képesek befolyásolni és irányítani az életünket, és alakítani az énképünket, akár anélkül, hogy ennek bármilyen mértékben a tudatában lennénk. A tudomány és a spirituális tanítások is egyetértenek abban, hogy életünk kevesebb, mint tíz százalékában vagyunk tudatos lények, és az idő túlnyomó részében a tudatalatti programjaink alapján élünk, viselkedünk, érzünk, és hozunk döntéseket. Ezek a minták határozzák meg a szokásos és rutinszerű cselekedeteinket, érzelmeinket és gondolkodásunkat, és mi ezek összességeként definiáljuk önmagunkat, azaz ezek összessége alkotja az egonkat.

Az ego latin szó, melynek jelentése „én”. A filozófia szerint az ego mindaz, amit az egyén saját magával azonosít, magával kapcsolatban tudatosan megél; azaz mindaz, amivé egy ember a neveltetése, oktatása, családi és társadalmi környezete, a családból hozott vagy tanult szokások és minták alapján válik. A legtöbb ember énazonossága ezekből az összetevőkből épül fel. Ha megkérdezik tőlünk, hogy kik vagyunk, általában el tudjuk mondani, hogy milyen korú, nemű, nemzetiségű, társadalmi helyzetű, iskolázottságú, fizikai tulajdonságokkal rendelkező emberek vagyunk, milyen az érzelemvilágunk és a gondolkodásunk. Tehát összességében a cselekvéseink és viselkedésünk, érzelmeink és gondolataink (fizikai, érzelmi és mentális jellegzetességeink) által jellemezzük önmagunkat. Ezekkel a jellemvonásainkkal azonosulunk, és ezek alkotják számunkra az „én”-t, azaz a személyiségünket.

A személyiség szó az ugyancsak latin „persona” kifejezésből ered, melynek jelentése „maszk” vagy „álarc”, ami mindenképp feltételez valakit vagy valamit, aki ezt az álarcot viseli. Ezt a valakit vagy valamit a különböző spirituális tradíciók és irányzatok felettes vagy felsőbbrendű énnek, szuperegonak, Krisztus tudatnak vagy léleknek nevezik, akinek a „lakhelye” az emberi szívben található, abban a szervben, ami a fogantatást követően először fejlődik ki fizikai testünk kezdeményében. Gondoljunk csak bele, amikor magunkról beszélünk, a kezünket a szívünkre helyezzük, véletlenül sem mutatunk énünk központjaként a fejünkre, az arcunkra, vagy bármely más testrészünkre. Ha pedig a személyiségünk vagy egonk egy maszk, akkor semmiképpen sem lehet azonos a valódi énünkkel. Valódi énünket valahol az álarc mögött kell keresnünk.

Érdekes volna végig gondolnunk, hogy ha valaki e tulajdonságok alapján azonosítana bennünket, akkor minden valószínűség szerint vérig lennénk sértve. Mélyen felháborodnánk, hogy valaki valamilyen szokásunk, érzelmi hozzáállásunk, gondolatunk, vagy a fizikai testünk valamely tulajdonsága alapján határozna meg bennünket. Teljes meggyőződéssel és joggal kikérnénk magunknak, hogy egyszerűen csak a „konzervatív gondolkodású férfi”, „a szőke hajú lány”, vagy a „lelkizős típus” lennénk.

Még ha ezek a tulajdonságok vagy jelzők kétségkívül igazak is ránk, mi ennél sokkal többnek tartjuk magunkat, és valójában igazunk is van. Még akkor is, ha a hétköznapok során leggyakrabban ezzel az álarccal vagy árnyékénnel azonosulunk, ha megfigyelnénk magunkat, észrevennénk, hogy valahol mélyen bennünk egy sokkal magasabbrendű és bölcsebb intelligencia is jelen van. Elgondolkodtunk már azon valaha, hogy miért van az, hogy mind a testünkről, mind az érzelmeinkről, szokásainkról és gondolatainkról birtokos szerkezet használatával beszélünk, mint „testem”, „érzésem”, „gondolatom”? Márpedig, ha valamit a birtokomként azonosítok, az egyértelműen nem én vagyok. Hiszen befesthetem a hajam szőkéről barnára, amitől a „barna hajú lány” leszek, vagy az életben szerzett tapasztalatok alapján megváltoztathatom a konzervatív nézőpontom, és akkor én leszek a „liberális gondolkodású férfi”, de attól én magam még egy bizonyos szinten nem változtam, továbbra is ugyanaz maradtam.

Tehát, ha létezik ez az álarcnak nevezett személyiség, akkor nem egyértelmű, hogy létezik valahol e felett, vagy ezen belül egy másik „én”, aki ezeket a tulajdonságokat, a gondolatokat, az érzelmeket és a fizikai testet valahogy magán viseli, és rajtuk keresztül fejezi ki önmagát? Egy valódi, örök létező, aki ezeket a folyamatosan változó, különböző szerepeket, mint ruhákat átmenetileg magára ölti, majd leveti? És ha ez így van, akkor nem az lenne a legfőbb feladatunk, hogy ezzel az énnel próbáljuk meg felvenni a kapcsolatot?

Modern korunkban a pszichológia, a különböző vallások és spirituális irányzatok pedig az emberiség megszületésének hajnala óta hangsúlyozzák e felettes vagy felsőbbrendű énnel való kapcsolatfelvétel és párbeszéd kialakításának a fontosságát. Tanaik mindenhol kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy e felsőbbrendű én lakhelye az emberi szívben található, és e szervünket – ami valójában sokkal több egy fizikai szervnél – adják meg az intuíció forrásaként is. Az intuíció latin eredetű kifejezés, ami szó szerint „belső tanítást” jelent, és semmiképpen sem azonos a hétköznapi ember ösztönös megérzéseivel. A spirituális intuíció a felsőbbrendű énnel való kapcsolat és párbeszéd eredménye, amely egy hosszú tanulási folyamat eredményeképpen az elme pallérozásával, az önismeret és a világ megismerésének az elmélyítésével, a gondolatok, az érzelmek és szándékaink tisztaságával, az önfegyelem kialakításával és a koncentráció elsajátításával érhető el. Az alkímia e dicső állapotot a Nagy Mű befejezésének, a keresztény vallás feltámadásnak, míg a keleti tanok megvilágosodásnak nevezik. A világ számtalan bölcse, prófétája és mestere élete és tanításai ennek az állapotnak az elérésére ösztönzik az önismeret felé fordulókat.

Hogyan lehet tehát elindulni ezen az úton? Hogyan lehet átlátszóvá tenni önmagunkat a felsőbbrendű énünk fénye felé? Mindenekelőtt a tudatalatti elme vagy más néven szokáselme megtisztításával, amely csak akkor képes közvetíteni számunkra felsőbbrendű énünk bölcsességét, szeretetét és fényét, ha akadálymentes csatornává tesszük.

Ez is érdekelheti