Hatással vagyunk egymásra 2. rész

Hatással vagyunk egymásra 2. rész

Amikor káosz, háború, természeti katasztrófák, vagy bárminemű válsághelyzetek alakulnak ki körülöttünk, a legtöbb ember ezeket hajlamos zsigerből kívülről nézni, főleg, ha az adott esemény tőle több ezer vagy tízezer kilométer távolságban történik. Ha a közvetlen környezetében tapasztalja meg, akkor természetesen nem tudja magát kivonni e krízishelyzetek negatív hatásai alól, egyéni szinten azonban hasonlóképpen elhatárolódik tőle. Úgy gondolja, hogy neki személy szerint semmi köze a kialakult helyzethez, nem felelős érte, és ebből következően változtatni sem tud rajta.

Az emberek többségének megvan az a kényelmes elképzelése, hogy mint egyén semmilyen szinten nem felelős az emberiségnek nevezett közösség viselkedéséért és azoknak a problémáknak a megoldásáért, melyekkel az emberiség szembe kerül. Kizárólag a három dimenzióban az öt érzékszerve által szerzett érzékszervi tapasztalatokra támaszkodva a többi embertől elszigetelt személynek tartja magát, aki nem része az egésznek, az egységnek. Úgy gondolja, hogy különálló cseppet alkot a tengerben, ami semmilyen szinten nem része ennek a hatalmas víztömegnek, amiben egyébként létezik. Elképzelése szerint saját személyes szabad akarattal rendelkezik, és mindentől és mindenkitől függetlenül tehet, gondolhat, érezhet bármit „szabadon”, anélkül, hogy ezzel a többi emberre, az egész emberiségre és a Földre bárminemű hatással volna.

Mivel azonban mára már bizonyítást nyert, hogy nemcsak tetteinkkel vagyunk hatással másokra, hanem gondolatainkat és érzelmeinket is folyamatosan kisugározzuk a körülöttünk lévő mezőbe, mindenki számára egyértelműnek kellene lennie, hogy kollektív felelősséggel tartozunk egymásért és a világban kialakult bármilyen helyzetért. Mahatma Ghandi örökérvényű szavai, a „Te magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél”, manapság már szinte mindenki számára ismertek, valódi értelmükön azonban csak kevesen gondolkodhattak el, hiszen nem váltak széles körben elterjedt gyakorlattá.

Mit jelentenek hát e szavak? A világ nemzetei emberemlékezet óta egy aranykor eljöveteléről álmodnak, ahol a szabadság, szeretet, testvériség, őszinteség, tolerancia, egymás segítése, a becsület, és hasonló erények uralkodnak és kötik össze egymással az embereket békében, biztonságban és megbecsülésben. Teljesen mindegy, hogy krisztusi erényeknek, a buddhai nemes nyolcrétű ösvénynek, a hét szamuráj vagy éppen lovagi erényeknek vagy bármi másnak nevezzük is őket.

Teljesen mindegy hány megváltó, próféta, tanító, bölcs érkezett már hozzánk, és hagyott hátra számunkra értékes tanításokat, az emberiség valami oknál fogva nem hajlandó meghallani és követni az általuk hirdetett útmutatást. A többség még mindig abban hisz, hogy majd valami külső megváltó, tanító, politikai vagy állami rendszer felülről és kívülről biztosítja majd számára a hőn áhított békét, boldogságot, szeretetet és rendet. Ezekért azonban a világ összes tanítója egyöntetű bölcs intelme szerint egyedül mi magunk vagyunk a felelősek. Tanításokat lehet kinyilatkoztatni és példát is lehet mutatni, a lélektől átitatott emberré válás útján azonban mindenkinek saját magának kell végig mennie.

Ha tehát szeretetre vágyunk, legyünk mi magunk a szeretet. Árasszuk magunkból minden élőlény felé ahelyett, hogy arra várnánk, hogy majd ha kívülről megkapjuk, mi is hasonlóképp szeretni fogunk. Ha megbocsátásra várunk, ne haragudjunk másokra. Ha őszinteségre vágyunk, ne hazudjunk a legkisebb dolgokban sem. Ha megértésre vágyunk, figyeljünk oda másokra, és próbáljuk magunkat az ő helyükbe képzelni. Ha elfogadásra vágyunk, ne ítélkezzünk mások felett. Ha kapni szeretnénk – legyen az szeretet, odafigyelés, megbecsülés, dicséret, vagy bármi, amire vágyunk – akkor adjuk azt meg másoknak a viszonzás elvárása nélkül. Az isteni törvények szerint úgyis mindaz, amit kibocsátunk magunkból, előbb vagy utóbb, valamilyen formában visszatér hozzánk, általában megsokszorozva. És ez hozza létre a változást a környezetedben.

A valódi változások minden esetben belülről és nem kívülről indulnak el. Minden személyes és globális helyzet megváltozásának mi magunk vagyunk a kulcsai, az egyes részek, akik az egészet alkotják. Amit kibocsátunk magunkból, az tér vissza hozzánk, és az hat másokra és az ő viselkedésükre is. Tetteinkkel, érzelmeinkkel és gondolatainkkal hatással vagyunk másokra, és ugyanígy befolyásolnak bennünket a másoktól érkező impulzusok is. A részek alkotják és tartják össze az egészet, ezért az egész olyan lesz, amilyenné a részek teszik.

Érdemes elgondolkodni a következőn: Mit kezdett az emberiség többsége a különböző próféták, bölcsek, spirituális mesterek tanításaival? Egy elenyésző kisebbség kivételével semmit. Az emberiség többsége ugyanúgy élte az életét azután is, ahogy korábban. Hiába adunk az embereknek kívülről egy tökéletes, a legszebb emberi erényeken nyugvó rendszert, ha a rendszert alkotó és fenntartó egyének saját gyarlóságuk, kicsinyességük, kapzsiságuk, ítélkezésük, becstelenségük, bosszúvágyuk és gyűlöletük rabjai. Ezzel a legigazságosabb alapokon nyugvó rendszert is tönkreteszik.

Ha tehát azt szeretnénk, hogy a körülöttünk lévő világ megváltozzon, mindenekelőtt nekünk magunknak kell fáradtságos munkával, a hibáinkkal és gyengeségeinkkel bátran szembe nézve, és az egyre mélyebb önismeret gyakorlásával önmagunkon változtatni, hogy egy békésebb, boldogabb, szeretetteljesebb világban élhessünk.

A spirituális gondolkodású, egyre inkább öntudatra ébredő embereknek a tudatosságuk révén még több felelősségük és még nagyobb erejük van változásokat előidézni a világban. Cikkünk folytatásában erről olvashatnak.

Ez is érdekelheti