Mire tanít meg a HeartMath alaptanfolyam?

Mire tanít meg a HeartMath alaptanfolyam?

Mivel instant megvilágosodás nem létezik, nyilvánvaló, hogy egy négy alkalmas tanfolyamnak nem célja helyettesíteni a spirituális fejlődés és tanulás hosszú éveit vagy évtizedeit, és nem is fogja megoldani varázsütésre az összes személyes problémánkat. Elindíthat azonban azon az úton, ami önmagunk, teljes lényünk felépítése és mentális folyamataink megismerésén keresztül lehetővé teszi számunkra, hogy életünket olyanná alakítsuk, amilyenné mindig is szerettük volna.

A HeartMath Intézet immár 27 éve kutatja az agy és a szív kapcsolatát és az életünkben betöltött szerepét. A két szerv fizikai felépítésének és működésének a vizsgálata mellett kutatásaik azonban egyben arra is irányulnak, hogy e két szerv milyen szerepet tölt be az életünk többi aspektusában, az érzelmi, mentális és spirituális szint formálásában.

Az intézet kutatói tudományos eredményeik alapján és munkásságuk során kifejlesztettek egy olyan technikákból álló gyakorlatsort, melyek elsajátításával és rendszeres gyakorlásával koherens állapotba hozhatjuk magunkat, azaz összhangot, belső egyensúlyt teremthetünk a szív és az agy között. Mindkét szerv más és más feladatokat lát el a szervezetünkben, egyik sem fontosabb a másiknál, sőt, a testi-lelki egyensúly megteremtéséhez mindkettőre egyaránt szükség van.

A legtöbb ember szabadnak képzeli magát, miközben valójában a külső körülmények és belső tudatalatti mintái rabságában él. Szokásszerű tudatalatti mintái, gondolkodásmódja, és érzelmei uralják az életét, és akadályozzák abban, hogy tudatos döntéseket hozzon és optimálisan teljesítsen. Valójában úgy működik, mint egy zenegép. Amikor valamelyik gombját megnyomják, automatikusan azt a lemezt veszi elő és játssza le, anélkül, hogy erre bármilyen tudatos ráhatása is lenne. Ha valami pozitív dolog történik vele, megdicsérik, előléptetik vagy valamilyen elismerést, bókot, ajándékot kap, pozitív érzelmeket él át. Ha megsértik, megbántják, megalázzák, vagy bármilyen negatív dolog történik vele, akkor negatív érzelmeket produkál, megsértődik, elkeseredik, kétségbeesik, stb.

És ezt tartja teljesen normálisnak, hiszen a többi ember is pontosan ugyanígy csinálja. Ráadásul mindez annyira automatikus és természetes számára, hogy észre sem veszi, hogy mi történik vele. Így azonban valójában a külvilágból jövő ingerek, a külső körülmények rabszolgája marad, amelyek kényük-kedvük szerint irányítják az életét. Semmilyen módon nem tudja irányítani a sorsát, és sohasem tudhatja, milyen hangulata lesz, hiszen nem tudja kiszámítani, hogy jó vagy rossz hatások fogják-e érni a nap során. Azaz kik és milyen gombokat fognak megnyomni, melyekre ő automatikusan reagálni fog.

Egy hirtelen haragú ember például lehet, hogy azt képzeli magáról, hogy szabad, valójában azonban saját haragos érzelmeinek a rabja, melyek felett nem tud uralkodni, amikor bizonyos sztereotip helyzetek kiváltják azokat. Szabadnak lenni azt jelenti, hogy nem vagyunk az érzelmeink, mindennapi rutinjaink, szokásszerű gondolataink bábjai és rabszolgái. Tudatosnak lenni pedig azt, hogy a bennünket ért hatásokra való automatikus reagálás helyett konstruktív módon válaszolunk rájuk, azaz nem a tudatalatti minták marionettbábui vagyunk, hanem tudatosan irányítjuk az életünket.

A tanfolyamon elsajátítható technikák gyakorlásával ezen a szabadság felé vezető úton indulhatunk el. A technikák egymásra épülnek, és a szív és az elme összehangolásával fokozatosan tanítják meg az embert a testi-lelki egyensúly elérésére a koncentráció, a szívintelligencia aktiválása, az idegrendszer működésének a szabályozása, a negatív tudatalatti minták és stresszhelyzetek azonosítása, valamint a pozitív érzelmek külső ingerek nélküli belső, tudatos aktiválása segítségével. Alkalmazásukkal elindulhatunk a tudatosodás útján, és biztos alapokkal indulhatunk el a spirituális fejlődés és az önismeret ösvényén.

Ez is érdekelheti